Július 4-én ünnepeljük Jeruzsálemi Szent András atyánk, Kréta érsekének emlékét.
Szent András atyánk Damaszkuszban született, 660 körül. Az, akit „a dallamok tökéletes harmóniájának” neveztek, életének első hét évében nem tudott beszélni. Miután a szentáldozás által megszabadult ettől a fogyatékosságtól, kivételes tehetségről tett tanúbizonyságot, különösen a prédikátori művészetben és a Szentírás tanulmányozásában. Szülei a jeruzsálemi Feltámadás-bazilika szolgálatára szentelték, így a pátriárkai trón helytartójának, Teodorosznak (674–686) lelki gyermeke lett. Teodorosz olyan kiváló tulajdonságokat látott meg benne, hogy utódjának szánta, és fiatal kora ellenére kinevezte a pátriárkai hivatal jegyzőjévé, amellyel az összes egyházi ügy irányítását rábízta. Ebben a minőségében, nem sokkal a Hatodik Ökumenikus Zsinat után (685 körül), Andrást két szent szerzetessel együtt Konstantinápolyba küldték, hogy az egyház hitvallását bemutassa a császárnak és a pátriárkának, kifejezve ezzel, hogy az egyház csatlakozik a monothelita eretnekség elítéléséhez.
Miután két társa visszatért a Szentföldre, Szent András a fővárosban maradt, mert ott kedvezőbb körülményeket talált az imádkozásra, a tanulásra és az apostoli szolgálatra. Egy ideig visszavonult életet élt, de mivel a lámpás nem maradhat rejtve a véka alatt, mennyei életmódja és szavainak a lelkekre gyakorolt hatása hamarosan a császár és a pátriárka tudomására jutott, így a Nagytemplom diakónusává szentelték. Rábízták a Szent Pál árvaház és a szegények háza vezetését. Közel húsz éven át kitartó buzgalommal irányította és bővítette e jótékonysági intézményeket, amelyeket a bűnbánatra és az erények gyakorlására való buzdításai révén az üdvösség menedékeivé alakított. Olyan jól teljesítette szolgálatait, hogy Kréta érsekévé szentelték (692 és 713 között). Mielőtt elfoglalhatta volna székhelyét, Philippikos, a trónbitorló leváltotta Kürosz pátriárkát, és a helyére VI-Jánost nevezte ki, azzal a feladattal, hogy semmisítse meg a Hatodik Zsinat határozatait, és élessze újra a monothelita eretnekséget. A hatóságok nyomására Szent András végül is elfogadta a császári akaratot; de amint eltávolították Philippikost a hatalomból (713), visszavonta döntését, és egyértelműen megvallotta az igaz hitet Krisztus két akaratáról.
A gortünai székesegyházban való beiktatásának napjától kezdve a szent pásztor arra buzdította papjait, hogy istenfélelemmel közeledjenek Istenhez, hogy kegyelme hordozóivá válhassanak, és képesek legyenek ezt a fényt továbbadni híveiknek. Számos prédikációt mondott az Úr, az Isten Anyja és a szentek ünnepeinek tiszteletére, amelyek a patrisztikus irodalom legértékesebb örökségét képezik. Kivételes művészi tehetséggel számos himnuszt is szerzett, amelyek ma is szerepelnek liturgikus könyveinkben.
Szent András az ún. Nagy Kánon szerzője, amelyet minden évben, Nagyböjt időszakában énekelünk, és amely évszázadok óta a bűnbánat könnyeit csalja a hívők szemébe. Ebben a grandiózus himnuszban, amelyért méltán kapta a „szent bűnbánat tanítója” neve, felidézi az Ó- és az Újszövetség olyan alakjait, akik követendő példaként szolgálhatnak számunkra a megtérés és a bűnbánat útján. A bűnbánót, aki a Nagyböjt elején ráismert magában a Paradicsom kapujánál ülő Ádámra, ezek a Szentírásból merített példák ráébresztik arra, hogy miután életével a világ minden bűne megérintette, könnyekben, aszkézisben és imádságban kell várnia Krisztus, az egész világ Megváltójának szabadítását.
Prédikátori és egyházzenét alkotó tevékenysége mellett Szent András számos templomot és monostort újított fel Kréta szigetén, menedékházat alapított a betegek, idősek és rászorulók számára, melyet nemcsak pénzzel támogatott, hanem gyakran fel is keresett, saját kezével ápolta a szenvedőket, szavaival mindenkinek mennyei vigaszt nyújtott.
Az arabok Kréta szigete ellen indított gyakori támadásai során a szent püspök egy alkalommal népével együtt az erődbe menekült, és pusztán imádságával visszaverte a támadókat, akik közül sokan a menekülés közben el is vesztek. Más alkalommal könnyei áradatával szabadította meg a szigetet az aszálytól, vagy imáival és virrasztásaival hárította el a járványt, s így mindenkinek orvosa lett.
„Mindenki számára mindenné lett”, ahogy az Apostol mondja. Szent Andrásnak mégis el kellett hagynia egyházmegyéjét, Konstantinápolyba ment, hogy a Krisztushoz hű népnek a szent ikonok védelmét és tiszteletét, az igaz keresztény tanítást hirdesse, amelyet akkoriban III. Leó császár fenyegetett. Miután Isten figyelmeztette közelgő végére, összehívta közeli hozzátartozóit és feltárta előttük, hogy püspöksége nem fogja már élve viszont látni. Majd hajóra szállt Kréta felé, és egy Mitiléné szigetén tett megállás során, 740. július 4-én pihent meg az Úrban. Testét visszavitték Konstantinápolyba és Szent Anasztázia vértanú templomában temették el.
(Forrás: Le Synaxaire V. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe. Adaptation française par le hiéromoine Macaire de Simonos-Petras. To Perivoli Tis Panaghias, Thessalonique, 1996, 4 juillet (rövidített változat).
(Ford. I. T.)