2026. július 5. Pünkösd utáni 5. vasárnap.
Áthoszi Szent Atanáz, a Nagy Lavra alapítója (1001). Irenopoliszi Szent Lampadosz, csodatévő (X sz.). Szküthopoliszi Szent Vazul vértanú és Hetven társa. Szent István vértanú, Reggio di Calabria első püspöke (I. sz.). Radonyezsi Szent Szergij ereklyéinek feltárása (1422).
Róm 10,1-10; Mt 8,28-9,1. Negyedik hang.
Olvasandó: Mt 8,28-9,1
Amikor a túlpartra értek, a gadaraiak vidékére, elébe jött két megszállott. A sírokból jöttek ki, nagyon veszélyesek voltak, ezért senki sem mert azon az úton járni. S azok íme, így kiáltottak: »Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?«
Messze tőlük egy nagy disznócsorda legelészett. Az ördögök kérlelték őt: »Ha kiűzöl minket, küldj a disznócsordába.« Azt mondta nekik: »Menjetek.« Azok kimentek és belebújtak a disznókba. És íme, lezúdult az egész konda, le a meredekről a tengerbe, és megfulladtak a vízben. A kondások pedig elfutottak a városba, és hírül vittek mindent, a megszállottakkal történteket is. És íme, az egész város kijött Jézus elé. Amikor meglátták őt, kérlelték, hogy menjen máshová a határukból.
Ezután beszállt a bárkába, átkelt a tengeren és elment a saját városába.
+
Vannak reális és vannak irreális félelmek. Reális félelem, ha nem megyünk önmagukra és másokra is veszedelmes megszállottak közé, hanem elkerüljük őket. Irreális félelmek a babonaságok, amelyeket le kell győzni, különben életünk végéig elkísérnek bennünket.
Az Úr Jézus számára egyik sem létezik. Új Teológus Szent Simeon mondja egyik etikai tanításában: Nem az ember esett először bűnbe, hanem az a főangyal, a Lucifer, őelőtte senki sem vétkezett, és ő bujtja vétekre az embert. Az embert szánni kell. Bármit is mondjanak a megszállottak, bárhogyan is sértegessék, meggyógyítja a megszállottakat! „A szeretet kiűzi a félelmet”, mondja János apostol.
Olyan gyógyító történetet ez, amelyben a súlyosan szenvedők nem kérik a gyógyulást, sőt, tiltakoznak, sértegetik az Úr Jézust. Miért? Azért, mert már nem a maguk urai, mai szóval élve: az agyuk át van mosva, már a pusztításra felesküdött Ellenség vette át értelmük irányító szerepét. „Törvénytelen népnek nem kell a törvény Magyarázója, de aki megtartja a törvényt, az boldog”, olvassuk a Példabeszédek Könyvében (LXX 29,18). Más szavakkal: Ha nincs Isten, elvadul a nép. Az Úr nem is várja, hogy a két megszállott kérje gyógyulását, hanem cselekszik. Ha látunk valakit, aki nyilvánvalóan nagy bajban van, esküdt ellensége bármikor végezhet vele, várjuk-e, hogy segítséget kérjen?
Az Úr megengedte, hogy a démonok a sertéscsordába menjenek, és láttuk, mit lett a vége. A megszállottakkal is előbb-utóbb ez történt volna.
„Menjetek…!” Vannak, aki félremagyarázzák ezt az evangéliumi történetet, a kárra teszik a hangsúlyt, az oktalan állatok vesztére: Miért kellett elveszniük? Ámde itt nem a pusztulás miértjét kell feszegetni, hanem az erkölcsi tanítást kell megérteni:
Aranyszájú Szent János két okot is említ, amiért az Úr megengedte a démonoknak, hogy a sertésekbe menjenek:
Nem azért engedte meg, mintha az ördögök meggyőzték volna őt, hanem azért, hogy megmutassa a két megszabadultnak, velük együtt pedig nekünk is azt a hatalmas kárt, amit az Ellenség, és a vele való szándékos vagy akaratlan szövetség képes okozni az embernek. A démonok így bántak volna az emberekkel is, ha az Úr megjelenése és irgalma nem lépett volna közbe.
Másodszor azért engedte meg, hogy megmutassa, még a sertésekbe sem mertek volna belemenni az Úr engedélye nélkül. Az embernek tehát van hatalma ellenállni a „Csábítónak”. Milyen veszélyt jelent, ha az ember nem áll ellen, elhagyja Teremtőjét, hátat fordít neki, kegyelmét elveszíti, és Isten helyett erre a „Csábítóra” hallgat!
A gadaraiak, „amikor meglátták őt, kérlelték, hogy menjen máshová a határukból.”
Jelentős anyagi kár keletkezett a gyógyító szabadulásért cserébe.
A gyógyulás árát viszont meg kell fizetni. Majdnem biztos, ha valóban, teljes szívvel az Úr Jézust akarjuk követni, számos, számunkra mindezidáig fontos dologról kell lemondanunk. Az Úr követése megpróbáltatásokkal, próbatételekkel, ellent-mondásokkal jár, de ha őt követve valóban a megtérést, a teljes lelki gyógyulást, az Istenhez való eljutást, az üdvös életet és az üdvösséget választottuk, a lemondást, a megpróbáltatást, az ellent-mondást nem lehet megspórolni!
Milyen nagy az Úr alázata! Itt a lehetőség a gadaraiak számára is a teljes gyógyulásra, az új, Krisztusban való életre, az üdvösségre, de mivel nem akarnak élni vele, az Úr békében, zokszó nélkül, mennyei szelídséggel elmegy…! Ennyire tiszteli az ember szabadságát! Ám biztosak lehetünk benne, hogy nem feledkezett meg imádkozni értük, hogy az ő lelkeik is gyógyulást nyerjenek!
I. T.