Aug. 2-án emlékezünk tiszteletreméltó atyánkra, a moszkvai Boldog Vazulra, Krisztusért balga szentre és csodatévőre.
Boldog Vazul a Rusz földjein virágzó „Krisztusért balga szentek” közül a leghíresebb.
1468-ban született Elohovóban, egy Moszkva közelében fekvő faluban, jámbor parasztok, Jakab és Anna gyermekeként. Már gyermekkorában cipész mellé adták tanoncként. Aszkéta életet élt, szüntelenül imádkozott, és már akkor megmutatkoztak rajta az isteni kegyelem első jelei. Történt, hogy tizenhat éves korában egy nap megmosolygott egy kereskedőt, aki éppen nagy mennyiségű új csizmát rendelt. Miután az ügyfél elment, mestere nyomatékosan kérdezte tőle, miért viselkedett így. A fiú azt válaszolta, hogy furcsa csizmát rendelni olyan mennyiségben, ami sok évre elegendő, miközben, aki rendelte, a következő napon meg fog halni. Miután jóslata valóra vált, Vazul nem akart tovább a mesterénél maradni, és nem is akart visszatérni szüleihez, ezért Moszkvába indult.
Elvegyült a város nyüzsgő tömegében, a színlelt balgaság aszkézisét választotta, hogy teljes mértékben részesüljön Urunk, Jézus Krisztus szenvedésében, és mindeközben mentes maradjon az emberek tiszteletétől.
Nem volt állandó lakhelye, sőt még egy kunyhója sem, ahol lehajthatta volna a fejét, szinte ruhátlanul élt az utcákon, a nyilvános tereken, éjszakáit imádkozva töltötte a templomok előcsarnokaiban, és a tömegek közepén olyan tökéletes csendet tartott, mint a sivatag mélyén élő remeték. Amikor kénytelen volt megszólalni, úgy tett, mintha nehezen beszélne. Minden embertől elvonultan élve, lemondva a világról és annak kötelékeiről, mégis kivételes együttérzést tanúsított a szerencsétlenek, a betegek és az elnyomottak iránt. Gyakran látogatta meg az alkoholisták börtönének foglyait, hogy megtérésre buzdítsa őket. Egy olyan korban, amikor a félelem, az elnyomás uralkodott, Szent Vazul életmódja élő vád volt a romlott életet élő bojár számára, és vigasz a megpróbáltatásokkal küzdő népnek. Szinte minden cselekedete prófétai jelentőségű volt. Az történt, hogy a Boldog köveket dobált a jámbor emberek házai sarkára, de amikor a bűnben élők háza előtt haladt el, megcsókolta a fal sarkát. Amikor e különös viselkedés okáról kérdezték, Vazul azt felelte: ahol szentség honol, ott nincs helye a démonoknak, ezért ha kint látta őket, köveket dobált, hogy elűzze őket. Ezzel szemben a kicsapongásnak hódoló házak sarkait megcsókolva, köszöntötte a kint várakozó angyalokat, akik bánkódtak, amiért nem léphettek be oda. A piacon felborította a tisztességtelen kereskedők árusítóasztalait, egy ízben pedig, amikor a cár pénzt adott neki, szokásától eltérően nem a szegények között osztotta szét az összeget, hanem egy tisztán öltözött kereskedőnek adta, aki vagyonát elveszítve túl büszke volt a kolduláshoz, és már éhezett.
1521-ben, miközben Mehmed Giráj tatár kán seregei Moszkvát fenyegették, Szent Vazul a Kremlben álló Nagyboldogasszony-székesegyház kapuja előtt imádkozott, és bőséges könnyeket hullatott hazája megmeneküléséért. Ekkor félelmetes zaj hallatszott a templom belsejéből: láng csapott fel, és az Istenszülő Vlagyimiri ikonjából hang hallatszott, amely tudtul adta, az Istenszülő elhagyja a fővárost a lakosok bűnei miatt.
A szent még buzgóbban imádkozott, és a rettenetes jelenés megszűnt. Mehmet Hirej pedig, aki addigra már felégette a külvárosokat, egy hatalmas katonai sereg megjelenése miatt visszavonulásra kényszerült, és gyorsan elmenekült a Rusz határain túlra.
- Iván cár, akit „Rettegettnek” neveztek, szerette a szentet, és mély csodálatot tanúsított iránta, akárcsak Szent Makariosz metropolita (dec. 30.). Egyszer, amikor az uralkodó születésnapja alkalmából meghívták a palotába, a Boldog háromszor öntött ki bort az ablakon, és a cár kérdésére – aki bosszúsan faggatta – azt válaszolta, hogy éppen egy novgorodi tüzet oltott el. Nemsokkal később érkezett a hír, hogy valóban nagy tűzvész tört ki Novgorodban, de nem tudott tovább terjedni, mert egy furcsa, ruhátlan férfi végiglocsolta a lángoló házakat. A hírnökök pedig, amikor meglátták az Isten emberét, felismerték, hogy az maga Vazul volt.
Egy alkalommal, amikor a cár szent liturgián vett részt, a Boldog egy sarokban állt, és figyelte. A liturgia után így szólt a cárhoz: „Te nem a templomban voltál, hanem valahol máshol!” Az uralkodó tiltakozott. Vazul így válaszolt neki: „Szavaid nem igazak. Láttam, hogyan jártál gondolatban a Veréb-hegyen, hogy ott építsd fel új palotádat!” Ettől kezdve az uralkodó félni kezdett a szenttől, és még nagyobb tiszteletet tanúsított iránta, ámde ez a jámborság nem akadályozta meg abban, hogy rettegett szigorát továbbra is gyakorolja.
Szent Vazul egy bajba jutott perzsa hajó utasainak is megjelent, és megmentette őket a hajótöréstől. Számos más csodát is véghezvitt még üdvös szolgálatának hetvenkét esztendeje alatt. Nyolcvannyolc éves korában megbetegedett. A cár és családja, amint értesültek erről, az ágyához sietettek, hogy imáit kérjék. Miközben Szent Vazul a birodalom jövőjéről prófétált, arca fényben ragyogott, mivel egy angyalokból álló sereget látott, akik lelkéért jöttek. Elragadtatott látomásban, 1557. augusztus 2-án, boldogan hunyt el. Az egész város illattal telt meg, és hatalmas tömeg gyűlt össze a temetésére. A cár és fiai a vállukon vitték testét a Szentháromság templomig, ahol a metropolita és püspökei várták. A templom mellé már 1554-ben egy másikat emeltek az Istenszülő Oltalma és Kazány elfoglalásának emlékére. Sírja távoli vidékekről érkező szenvedők számára is gyógyulások forrásává vált. Boldog Vazul tisztelete olyan nagy lett, hogy a Szentháromság templomot és a hozzáépített Istenszülő Oltalma templomot a mai napig Szent Vazul-templomaként tartják számon.
Mivel a szent csodái egyre szaporodtak, 1588-ban hivatalosan is a szentek sorába emelték. Szentté avatása napján százhúsz beteg nyerte vissza az egészségét becses ereklyéi előtt. Szent Vazult Moszkva város védőszentjeként is tisztelik.
„Krisztusért balga és csodatévő Szent Vazul atyánk imái által Urunk Jézus Krisztus irgalmazz nékünk. Ámen!”
(Forrás: https://days.pravoslavie.ru/Life/life4366.htm / Le synaxaire. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe, t. V. Deux août. Adaptation française par le hiéromoine Macaire de Simonos-Pétras. To Perivoli tis Panaghias, Thessalonique, 1996.)
Ford. I. Tibor