Thesszalonikai Szentéletű Teodóra, Csodatévő és leánya Theopiszté emlékezete (892).
Aug. 29 / ápr. 5.
„Aki hisz énbennem, ha meghal is, él” (János 11,25)
Szentéletű Teodóra, aki kora ifjúságától Krisztus után vágyakozott, a 812. esztendőben született a görögországi Ejína szigetén. Anyja nemsokkal Teodóra születése után elhunyt, apja, aki pap volt, a gyermeket keresztelőanyjára hagyta és szerzetes lett. A gyermek gyarapodott bölcsességben és az Isten félelmében és már gyermekkorában eljegyezték a sziget egyik legnevesebb családjának tagjával. Miután a szaracénok egy kalóztámadás során egyik fiútestvérét megölték, az egész család Thesszalonikába menekült. Teodóra eladósorba került, ezt követően megtartották az esküvőt és Teodóra egy kislánynak adott életet, majd két fiúgyermeknek, de őket még csecsemőkorukban elveszítették. Ám az asszony nem adta át magát a bánatnak, vigasztalta férjét és azt javasolta, hogy hatéves kislányukat, zsenge áldozatként, szenteljék Istennek, és adják a Szent Lukács monostorba.
Miután férje elhunyt, Teodóra is lemondott a világról és annak minden hívságáról és felvételét kérte a Szent István monostorba. A monostorban felnyírták, ő pedig minden egyes erényt egymás után elsajátított és megtartott. Kivételes engedelmességet tanúsított és nagy tiszteletnek örvendett minden nővér és a főnökasszony szemében, mivel halála után is megmutatta, hogy él. Tiszta és feddhetetlen életet élt, eleven ikonként maradt meg a nővér testvérek emlékezetében. Miután elhunytát követően nem kevés idővel a főnökasszony is az Úrhoz költözött, aki ugyanolyan tiszta és lelki életről tett tanúságot, sokan eljöttek a temetésére, mivel neves családból származott. Számos istenfélő szerzetes és nemes férfiú gyűlt egybe, és megindító szertartással búcsúztatták. Felnyitották a sírt, amelyben elhunytát követően már hosszú ideje Szentéletű Teodóra pihent, hogy a főnökasszonyt mellé helyezzék, és ekkor rendkívüli csoda történt, amely a szemtanúkat ámulatba ejtette, akik pedig hallották, azokat megindultság fogta el. Mivel a hely alkalmasnak bizonyult, mindenki láthatta, hogy a régóta holtan fekvő Teodóra, ó, milyen csoda, félrehúzódott, hogy a főnökasszonynak helyet adjon. A rendkívüli dolgot látva, mindnyájan ámulattal így kiáltottak: „Kírie eleiszon!” Attól fogva mindmáig Isten sok csodát tett Szentéletű Teodóra közbenjárására: számos démontól megszállott nyert szabadulást, vakok kapták vissza szemük világát, számtalan beteg nyerte vissza egészségét.
Szentéletű Teodóra közbenjárásai által Urunk Jézus Krisztus Istenünk irgalmazz nékünk!
(Forrás: Synaxarium ecclesiae Constantinopolitanae, opera et studio Hyppolyti Delehaye. Bruxellis, Apud Socios Bollandianos, 1902, April. 5.
Le synaxaire. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe, t. III- V. Adaptation française par le hiéromoine Macaire de Simonos-Pétras. To Perivoli tis Panaghias, Thessalonique, 1990 / 1996.)
(Ford. I. Tibor)
