Szent Kereszt Felmagasztalása – 2024. szeptember 14-15. – szegedi Szent György Nagyvértanú templom

Szent Kereszt Felmagasztalásának tropárionja 1. hangra:
Szent Kereszt Felmagasztalásának kondákionja 4. hangra:
Szent Kereszt Felmagasztalásának tropárionja szlávul 1. hangra:

„Kinek tartanak engem az emberek?”  (Mt 16,13-16)

Ezt a kérdést tette fel az Úr Jézus egy helyen a tanítványainak. Ők ezt felelték:

„Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

A világ ismerete egészen más az Úr Jézusról, mint az apostoli egyházé.

A tudás viszont kötelez: minél mélyebb másoknál a tudásom, annál nagyobb a felelősségem is Istennel és felebarátaimmal szemben. Ha én tudom, hogy az Úr Jézus nemcsak egy a próféták közül, hanem maga a testet öltött Isten, „az Isten Krisztusa”, aki értünk és a mi üdvösségünkért öltött testet és jött el a világba, akkor minden egyes szavát komolyan kell vennem, és mások felé is ezt kell képviselnem.

Akkor nem mondhatom azt, hogy „nem úgy van Uram, a Messiással nem történhet meg az a szörnyűség, amit itt előre vetítettél tanítványaidnak”, hanem el kell fogadnom, hogy a Messiás végső útja a megvetettség, a szenvedés, a keresztre feszítés, de megjövendöli, hogy harmadnapra feltámad.

Ha én tudom, ahogyan Péter tudta, hogy az Úr Jézus az Isten Krisztusa, az élő Isten fia, akkor nem fordulhat elő, hogy életvitelem során nem Isten gondolatait helyezem az első helyre, hanem a saját, emberi gondolataimat. Mert ha ezt tenném, jogosan mondaná nekem is: „Távozz tőlem sátán!”

Miután az Úr megfeddte Pétert, így fordult akkori és eljövendő követőihez:

„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.”

„Ha valaki utánam akar jönni…”  

Milyen szabadságot ad! Nem kényszerít! Követését nem teszi kötelezővé! Ez merőben megkülönbözteti a kereszténységet más vallásoktól. „Csatlakozol Krisztushoz?” kérdezzük háromszor attól, aki keresztelkedni szeretne. Azaz: jól meggondoltad? Erős, visszavonhatatlan az elhatározásod? Nemcsak egy fellángolás ez a részedről? Még visszafordulhatsz! Majd utána megkérdezzük ugyanezt, ugyanúgy háromszor, de múlt időben is: „Csatlakoztál Krisztushoz?” Azaz, úgy is élsz már, mintha keresztény lennél?

Tagadja meg magát…

Ne a saját fejed után menj, hangzik az első feltétel Krisztus követéséhez! Bár bizonyára vannak jó barátaid is, mégse az olyan „jóbarátok” után menj, akik le akarnak beszélni az Úr Jézus követéséről. Ne is valamilyen influenszer után, akit az interneten találtál, aki ma mond valami tetszetőset, meglepőt, azután holnap egészen mást, de az életedet nem változtatja, nem gyógyítja meg. Vagy pszichológushoz, akitől megkaphatod – tisztelet a kivételnek -, hogy „hagyd ott a problémás családodat, légy önmagad, szánj magadnak is boldog éveket, mert megérdemled” ─ mert innen nem származnak gyógyító szavak. A lelkünket maradéktalanul gyógyító szavak csak annál vannak, aki ezt mondta:

„Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el!” (Mk 13,31)

Egyedül az ő beszéde, az ő örök szavai képesek az életedet megváltoztatni, meggyógyítani! Építsd hát rá, biztos fundamentumra az életedet!

Vegye föl keresztjét – egész pontosan: „Vegye fel az ő keresztjét”.

Az Úr Jézus feltételezi, hogy tudom, mi az én keresztem. Sőt, azt is tudom, hogy minden embernek külön-külön, más és más keresztje van. Tudod-e testvérem, mi a te kereszted?

A válasz egyszerű, ám a cselekvés a nehezebb: Először is, amikor ellentmondanak a hitednek, vagy valami hátrányt kell elszenvedned azért, mert keresztény vagy. Ez a te kereszted. Másodsorban az a te kereszted, amikor valamiben félreértenek, vagy a jó tettedet észre sem veszik, amikor jogosan vagy nem jogosan kritizálnak! Ha magadba nézel, az a te kereszted, ami ellen lázadozol, amiért zúgolódsz, amiről azt mondod: „ez bosszantó, ezt nem szeretem, ez elviselhetetlen, ez nehéz, ez egy nehéz munkatárs. Vagy az a te kereszted, ami bántja a büszkeségedet és így emlékezel felebarátodra: „ezt nem tudom megbocsátani neki”, „ez nem azt csinálja, amit csinálnia kellene…”

Pál apostol megmondja, mi az ő keresztje: az ő keresztje ─ hogy Krisztus keresztje. Hallgassuk csak még egyszer:

Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. (Gal 2,20)

A keresztet fölvenni tehát Pál apostol számára azt jelenti, hogy mindent el akar viselni Krisztusért, és el akar jutni, és el is jut oda, hogy a Krisztus éljen benne.

A keresztség helyreállítja Isten képét bennünk, de a hasonlóságért – hogy Krisztus éljen bennünk – meg kell küzdenünk, tanítja Phótikai Diadokhosz.

I. T.

2024. szeptember 15.

A Szent Kereszt Felmagasztalása utáni vasárnap

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük