Beszélgetések szeretetről, reményről, hitről – Katekézis fiataloknak, felnőtteknek

Előszó

„Nemcsak kenyérrel…”

Frissítve: 2021. december 3.

A pesti Duna-parton, a Petőfi-téren, a Belvárosi plébániatemplom szomszédságában áll, több mint kétszáz éve a Nagyboldogasszonynak szentelt ortodox templom. 1997 őszén keresztény diákok, dolgozók, fiatal szülők egy csoportjával azzal az elhatározással ültünk össze a templom hittantermében, hogy munkához látunk, közös tanulásba fogunk, és igyekszünk alaposan megismerkedni az Úr Jézus tanításával, úgy, ahogyan azt Egyházunk az apostoli kortól őrizte, és az egyházatyák, püspökök, papok, tanítók számos nemzedékén át továbbadta számunkra. 

“Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik” (Mt 4,4).

A tanulást a Tízparancsolattal kezdtük, a Boldogságokkal és a Miatyánkkal folytattuk, és a végére hagytuk a Hitvallás tanulmányozását.
Ezeket az estéket szeretnénk megosztani a krisztusi hitben elmélyedni akaró, vagy hitünk felé forduló olvasóinkkal. Úgy, ahogyan ránk köszöntöttek, a teljesség igénye nélkül. A további évek során egy-egy újszövetségi történet, jézusi példabeszéd, ünnepi szentírási olvasmány körül is számos testvéri estét töltöttünk együtt. Reméljük, Isten segítségével az ezekből leszűrt gondolatokat is megoszthatjuk majd egy tágabb körben. Egyházunk tanítása nem valamilyen újszerű, “keleti keresztény” tanítás, hanem hitünk szerint Krisztus Urunknak az apostolok, az apostoli férfiak, az utánuk következő egyházatyák, a régi, az új és a legújabb korok felszentelt tanítói, hitvallói, vértanúi, szentjei által hozzánk eljutott tanítása.
Az itt következő „Beszélgetések” egy-egy fejezete ezt a tanítást szeretné közelebb hozni a hívőkhöz, az olvasókhoz.

Imrényi Tibor

+

Tartalomjegyzék

I. A szeretetről

 1. Bevezető beszélgetés arról, hogy mi a legnagyobb, és ki nyitja meg szívünket
2. Útról, célról és törvényről
3. Hit és megismerés
4. Isten vagy a bálványok?
5. A szó szentsége
6. Az Úr napja
7. Tiszteld apádat és anyádat!
8. Nem te vagy az élet ura!
9. Ne törj házasságot!
10. Ne vedd el a másét!
11. A csalárd szó ereje
12. A szomszéd kertje

II. A reményről

A Boldogságokról

1. Boldog szegények
2. Síró boldogok
3. A fordított perspektíva
4. Éhség és szomjúság — az élet jelei
5. Előbb szeretett minket
6. A Bárány menyasszonya
7. Krisztusért járva követségben
8. Teljes örömöm legyen bennük

Az Úr Imádságáról

1. Lélekben és igazságban
2. Emeljük föl szívünket
3. Szenteltessék meg a te neved
4. Jöjjön el a te országod
5. Legyen meg a te akaratod
6. Mindennapi eledelünk
7. Tartozásaink elengedése
8. A kísértés

III. A hitről

1. Első gondolatok a hitről
2. Hagyomány és Írás.
3. A Hitvallásról
4. Mit jelent, hogy „hiszek”?
5. Egy az Istenünk, Atyánk, Teremtőnk
6. Egy az Urunk, Messiásunk, Világosságunk
7. Emmánuel
8. Felismerték, hogy te küldtél el engem
9. Keresztre szegezte bűneimet
10. Húsvét fordította meg a világot
11. Halál, hol a te fullánkod?
12. Úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni
13. Nem a földről, hanem a mennyből!
14. A Másik Vigasztaló
15. Látható és láthatatlan Egyház
16. Egyetemes és apostoli Egyház
17. Egy keresztséget vallunk
18. A Szentlélek ajándéka
19. Szentségek a szenteknek!
20. Térjetek meg
21. A „nagy titok”
22. Épüljetek fel szent papsággá
23. Bűn, betegség, gyógyulás
24. Testem is reménységben pihen
25. Hasonlóvá leszünk hozzá

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük