Éjinai Szent Nektáriosz: A BOLDOGSÁG ÚTJA

Ford. Pountney-Győry Katalin

 

Éjinai Szent Nektáriosz (+1920) kétségkívül a XX. századi Ortodox Egyház egyik legkedveltebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő szentje.   Pentapolisz püspöke, Éjina csodatévője igen népszerű, nemcsak Görögországban, hanem a nyugat-európai ortodoxok körében is, ahol vallásos tisztelete igen elterjedt. Ez elsősorban számos közbenjárásának és számtalan csodás gyógyításának köszönhető. Miután Krisztus iránti szeretetéből sok rágalmat, megvetést és zaklatást szenvedett el türelemmel, a benne hívők szenvedéseivel való együttérzést is megtanulta. Mély egyszerűséggel átitatott katekizmusa tanúsítja, mennyire közel áll spirituális törekvéseinkhez, különösen a köztünk legkisebbekhez, legalázatosabbakhoz.

 

A BOLDOGSÁG ÚTJA

Semmi sem nagyobb a tiszta szívnél, mert egy ilyen szív Isten trónjává válik. És mi lehet dicsőbb Isten trónjánál? Egyszerűen semmi! Isten ezt mondja azokról, akiknek a szívük tiszta:
“Köztük fogok lakni és közöttük járni, az ő Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (2 Kor 6,16). Lehet valaki is boldogabb ezeknél az embereknél? Van valami jó, amitől meg vannak fosztva? Nem lelhető-e meg a Szentlélek minden java és adománya boldog lelkükben? Mi az, amire még szükségük van? Semmire, igazán semmire, hiszen a legnagyobb kincs van a szívükben: maga Isten. Milyen tévedésben vannak azok, akik maguktól messze keresik boldogságukat: idegen országokban, utazásokban, gazdagságban és dicsőségben, nagy vagyonban és élvezetekben, gyönyörökben, mindenféle fényűzésben és hiábavalóságban, ami csak keserű holnapokat szerez! A boldogság tornyát saját szívünkön kívül építeni nem más, mint egy olyan alapokon álló épületet emelni, amelyet sűrű földrengések ráznak meg. Az ilyen épület egy szép napon óhatatlanul összedől…

Az éjinai Szentháromság (Szent Nektáriosz) monostor

Testvéreim! A boldogság csak magatokon belül létezik, és boldog az ember, aki ezt megérti. Vizsgáljátok meg hát szíveteket, és szánjatok időt arra, hogy saját lelki állapototokat megfigyeljétek. Vajon elvesztette-e Istenben való bizodalmát? Panaszkodik-e a lelkiismeretetek, hogy elfordultatok az isteni parancsolatoktól? Vádol-e azzal a lelkiismeret, hogy az igazságtalanságot és a hazugságot gyakoroljátok, és elhanyagoljátok Isten és felebarátaitok iránti kötelességeiteket?
Vizsgáljátok meg tehát tüzetesen, hemzsegnek-e rossz gondolatok és szenvedélyek a szívetekben, és emiatt görbe és áthatolhatatlan utakra tévedt-e.
Sajnos, aki a saját szívét elhanyagolta, bizony készakarva megfosztotta magát minden jótól, hogy számos rossz dologgal helyettesítse. Elűzte magától az örömet, és megtelt keserűséggel, szomorúsággal és aggodalommal. Elűzte a békét, és úrrá lett rajta a szorongás, a zaklatottság és a rettegés. Elűzte a szeretetet, és befogadta a gyűlöletet. Elűzte végül a Szentlélek minden adományát és gyümölcsét, amelyet a keresztségben kapott, és hajléka lett mindazoknak a rossz dolgoknak, amelyek nyomorulttá és szerencsétlenné teszik az embert.
Testvéreim! A fölöttébb irgalmas Isten nem kíván mást, mint mindannyiunk boldogságát, mind ebben, mind pedig az eljövendő életben. Ezért is alapította Szent Egyházát. Azért, hogy általa megtisztítson minket a bűntől, megszenteljen, kibékítsen bennünket magával, és nekünk ajándékozza mennyei áldásait.
Az Egyház pedig kitárja karjait, hogy befogadjon bennünket. Siessünk oda mindnyájan, akiket nyomaszt a lelkiismeretünk. Siessünk, és az Egyház kész levenni vállunkról nehéz terhünket, hogy nekünk ajándékozza az Isten színe előtti bátorságot, és betöltse szívünket földi és égi boldogsággal.
A SZENT KERESZTSÉG
“Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal 3,27).
Milyen nagy igazságot jelent ki Pál apostol ezekkel a szavakkal!
A megkeresztelt hívők levetették magukról a régi embert annak szenvedélyeivel és bűnös vágyaival együtt, és felöltötték az újat, vagyis magát Krisztust, aki most a szívük bensejében él. És a „felöltötték” szó nem egyszerűen holmi külső öltözetre utal, hanem mélyebb, alapvető és elvehetetlen dologra.
Krisztusba vetett hitünkkel és keresztségünkkel magát Krisztust öltjük fel, és Isten gyermekeivé, a Szentséges Lélek hajlékává, Isten templomává, szentekké és tökéletesekké, kegyelem szerinti istenekké válunk.
Így tehát megszabadultunk minden romlástól és felöltöttük a romolhatatlanságot. Levetettük a bűn emberét, és felöltöttük az igazságosság és a kegyelem emberét. Elűztük a halált és felöltöttük a halhatatlanságot…
Tisztában vagyunk-e azokkal a nagy kötelezettségekkel, amelyeket Isten színe előtt vállaltunk keresztségünk alkalmával? Megértettük-e, hogy ezentúl Isten gyermekeiként és Urunk testvéreiként kell élnünk? Hogy akaratunkat Isten akaratához kell hangolnunk? Hogy az Ő gyermekeiként meg kell szabadulnunk a bűntől? Hogy szeretnünk kell Őt teljes erőnkből, lelkünk és szívünk mélyéből? Hogy imádnunk és dicsőítenünk kell Őt, és örökre egyesülnünk kell Vele? Gondolunk-e arra, hogy szívünket igenis úgy el kell árasztania a szeretetnek, hogy felebarátunkat sose felejtse el? Meggyőződésünk-e, hogy szentekké, tökéletesekké, Isten képmásaivá és Isten gyermekeivé, országának, a mennyek országának örököseivé kell válnunk?
Ez az oka annak, hogy mindezért meg is kell küzdenünk, hogy ne váljunk méltatlanná Isten hozzánk intézett elhívására és ne szégyenüljünk meg. Igen, testvéreim, viseljük a szívünkön, hogy a buzgóságot és az önmegtagadást szem előtt tartva, győzedelmeskedjünk ebben a harcban.
Haladjunk bátran, hanyagság és félelem nélkül, és ne botoljunk meg a lelki harc megpróbáltatásaiban: Isten velünk van. Ő a mi segítségünk, erőt ad nekünk az erény nehéz útján.
A LELKI HARC
Életünk célja a tökéletesség és a szentté válás. Így leszünk Isten méltó gyermekei és a mennyek országának örökösei. Ügyeljünk arra, hogy a jelen élet előtérbe helyezése ne fosszon meg bennünket az eljövendőtől. Ne térítsenek el életünk céljától a földi világgal együtt járó gondok és gyötrelmek.
A böjt, a virrasztás és az ima önmagukban nem teremtik meg a várt gyümölcsöket, mert nem ezek képezik életünk célját; mindössze eszközök a cél eléréséhez.
Ékesítsétek tehát erényekkel a lámpásaitokat. Küzdjetek, hogy a bennetek lévő szenvedélyeket elvessétek. Tisztítsátok meg minden szennytől a szíveteket, és tartsátok tisztán, hogy az Úr eljöjjön, és helyet találjon bennetek, és a Szentlélek eltöltsön isteni ajándékaival.
Szeretett gyermekeim, tartson minden igyekezetetek és gondotok egyedül csak e felé, ez legyen egyedüli célotok, vágyatok. E végett szóljon minden imátok Istenhez.
Minden nap keressétek az Urat. De ott keressétek, ahol van: szívetek bensejében és nem azon kívül. És ha megtaláltátok, álljatok előtte félelemmel és rettegéssel, ahogyan a kerubok és a szeráfok állnak, mert a szívetek Isten trónjává vált.
Ahhoz azonban, hogy az Urat megtaláljátok, alázkodjatok meg egészen a földig, mert Isten kiveti szájából a gőgös embert, miközben szereti és meglátogatja a szívükben alázatosakat. Ezért mondja: “Kire tekintsek, ha nem arra, aki alázatos és csöndes, és rettegi igéimet?” (LXX Iz 66,2)
Harcold meg hát a nemes harcot és Isten meg fog erősíteni. Ebben a harcban megtaláljuk gyöngeségeinket, hiányosságainkat és hibáinkat. Mert ez a harc nem más, mint a mi lelki állapotunk tükörképe. Aki sohasem vívta, nem is volt képes megismerni önmagát.
Ügyelni kell az egyéb kis vétkekre is. Ha előfordul, hogy figyelmetlenségből bűnbe estek, a legfontosabb, hogy ne essetek kétségbe: keljetek fel gyorsan, essetek térdre Isten előtt, akinek van ereje ahhoz, hogy újra felsegítsen. A nagy szomorúság a büszkeség jele.
A túlzottan szomorú állapotok és a bennünket elfogó kétségbeesés pillanatai sokat ártanak és veszélyesek számunkra, és igen gyakran az ördög súlyosbítja azokat, annak érdekében, hogy a küzdelmet feladjuk.
Találunk magunkban olyan gyengeségeket, szenvedélyeket és hibákat is, amelyeknek mély a gyökerük, közülük többet örököltünk. Ezekből nem lehet egy csapásra kivetkőzni, sem pedig szorongással vagy mély bánattal, kizárólag türelemmel, kitartással, határozottsággal, valamint gonddal és figyelemmel.
A tökéletességhez vezető út hosszú. Imádkozzatok Istenhez, hogy adjon hozzá erőt. Ha bűnbe estek, türelemmel nézzetek vele szembe, és mihelyt talpon vagytok, fussatok, ne maradjatok az esés helyén, mint a gyermekek, sírva és vigasztalhatatlanul bánkódva.
„Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Mt 26,41). Ne essetek kétségbe, ha újból és újból régi bűnöket követtek el. Sok közülük természeténél fogva erős, és megszokásból követjük el. Idővel és kitartással azonban leküzdjük őket. Őrizkedjetek ezért bármilyen kétségbeeséstől!
A KISÉRTÉSEK
A kisértéseket azért engedi meg Isten, hogy általuk megmutatkozzanak rejtett szenvedélyeink, mert így tudjuk azokat leküzdeni és így gyógyul a lelkünk. Ezek szintén az isteni könyörületesség jelei. Bízzatok ezért Istenben és kérjétek segítségét, hogy erősítsen meg benneteket küzdelmetekben. Az Istenbe vetett remény sohasem vezethet kétségbeeséshez. A kisértések alázatra nevelnek. Isten mindnyájunk tűrőképességét ismeri és erőnk mértéke szerint engedi meg a kisértéseket. Igyekezzünk azonban éberek és óvatosak lenni, nehogy saját magunk kergessük magunkat kisértésbe.
Bízzatok a jóságos, hatalmas, élő Istenben, és Ő majd megnyugvást ad nektek. A megpróbáltatásokat lelki öröm követi. Az Úr figyelemmel kiséri mindazokat, akik iránta való szeretetből tűrik a megpróbáltatásokat és a szomorúságot. Ne legyetek tehát kishitűek és ne hátráljatok meg.
Nem akarom, hogy minden olyan dolog miatt elszomorodjatok, vagy meginogjatok, ami akaratotok ellenére történik, bármennyire jogos is az, amit akartok. Ez a szomorúság önzésről tanúskodik. Ügyeljetek arra az önzésre, amely az ember saját igazának tudata alatt rejtőzik. Figyeljetek arra a helytelen bánatra is, amely egy igazságos bírálat után keletkezik. Minden hasonló esemény miatti túlzott szomorúság kisértésnek számít. Egyetlen igazi szomorúság létezik: az, amelyik akkor keletkezik, amikor jól megismertük lelkünk nyomorúságos állapotát. Az összes többi szomorúságnak semmi köze Isten kegyelméhez.
Törekedjetek arra, hogy megőrizzétek szívetekben a Szentlélek örömét, és ne hagyjátok, hogy a Gonosz keserűséggel töltsön el. Vigyázzatok! Vigyázzatok, nehogy a bennetek lévő mennyország pokollá változzék.
AZ IMA
Az ember első munkája az ima. Az ember arra van teremtve, hogy dicsérje Istent. Ez az a munka, amely megfelel Istennek. Egyedül ez a magyarázata az ő lelki lényének. Egyedül ez igazolja az ő kivételes helyét a teremtésben. Az ember arra van teremtve, hogy Istent imádja, és részt vegyen az Ő isteni jóságában és boldogságában.
Mint Isten képmása, szomjúhozza Őt, és vágyakozva igyekszik felemelkedni Hozzá. Örvendezik az imában és a dicséretekben. Lelke örül és szíve repes az örömtől. Minél többet imádkozik az ember, annál jobban megtisztítja lelkét minden földi vágytól, annál inkább eltelik mennybéli javakkal. És minél inkább lemond a földi javakról és az élet élvezeteiről, annál inkább részesül a menyei örömben. Mind a próba, mind a tapasztalat megerősíti ezt az igazságot.
Isten azoknak az imáknak örül, amelyeket megfelelő módon, vagyis tökéletlenségünk és méltatlanságunk tudatában ajánlunk fel neki. Ahhoz azonban, hogy ez a tudat legyen bennünk, teljesen el kell vetnünk rossz énünket, és engedelmeskednünk kell Isten parancsolatainak. Ehhez pedig alázat és szüntelen lelki munkálkodás szükséges.
Minden gondotokat Istenre vessétek, mert neki gondja van rátok. Ne féljetek és ne nyugtalankodjatok. Aki az ember lelkének legmélyebb titkait vizsgálja, a ti igaz kívánságaitokat is ismeri, és a maga módján eleget tud tenni azoknak. Kérjetek Istentől és ne csüggedjetek el. Ne gondoljátok, hogy azért, mert a vágyatok szent, joggal panaszkodtok, ha az imátokat nem hallgatja meg. Isten számotokra ismeretlen módon elégíti ki vágyaitokat. Legyetek tehát békében és fohászkodjatok Istenhez.
Az imák és a könyörgések önmagukban nem tesznek bennünket tökéletessé. Csakis az Úr vezet bennünket a tökéletességre, aki eljön, hogy bennünk lakozzék, miután teljesítjük parancsolatait. És az egyik első parancsolat az, hogy ne a mi saját akaratunk, hanem Istené teljesüljön. Mégpedig olyan pontosan, ahogy azt az angyalok teszik a mennyben. Azért, hogy mi is mondhassuk: “Uram, ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te”, és “Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”. Ha tehát Krisztus nem lakik bennünk, imáink és könyörgéseink tévútra visznek bennünket.
A BÉKE
A béke isteni ajándék, amely gazdagon van szétosztva mindazok között, akik kibékültek Istennel és teljesítik parancsolatait. A béke világosság, és menekül a bűntől, amely sötétség. A bűnös emberben sohasem lakozhat béke. Harcoljatok a bűn ellen és ne aggódjatok, ha a szenvedélyek felébrednek bennetek. Ha győztesen kerülsz ki, a szenvedélynek ébredése új öröm és béke forrása lesz számodra. Ha alulmaradsz – amitől Isten mentsen – akkor szomorúság és aggodalom kerekedik felül. Ha ismét előfordul, hogy egy kemény küzdelem után a bűn pillanatnyilag győzedelmeskedik feletted, te csak folytasd kitartóan a harcot, és végül győztesen és megbékélten kerülsz ki belőle.
“Békességre törekedjetek mindenkivel és megszentelődésre, mert enélkül senki sem fogja meglátni Istent” (Zsid 12,14).
A béke és a megszentelődés a két szükséges előfeltétel annak számára, aki sóvárogva törekszik Isten arcát meglátni. A béke az alap, amelyre a megszentelődés épül. A megszentelődés nem marad meg egy zaklatott és haragos szívben. A harag, ha a lelkünkben időzik, ellenségességet és gyűlöletet ébreszt felebarátunk iránt. Ezért szükséges gyorsan kibékülni testvérünkkel, nehogy nélkülözzük Isten kegyelmét, amely megszenteli a szívünket. Aki önmagával békében van, az a felebarátjával és Istennel is békében van. Egy ilyen embert eltölti a megszentelődés, mert maga Isten lakozik benne.
A SZERETET
Törekedjetek a szeretetre. Kérjétek minden nap Istentől a szeretetet. Α szeretetet a javak és az erények egész sokasága kíséri. Szeressetek, hogy benneteket is szeressenek. Adjátok egész szíveteket Istennek, hogy a szeretetben maradjatok. “Aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten őbenne” (1Jn 4,16).
Őrizzétek éberen embertársaitokhoz fűződő kapcsolataitokat, és tanúsítsatok tiszteletet irántuk, mint szent személyek, Isten képmásai iránt. Soha ne figyeljetek pusztán a testre, vagy annak szépségére, hanem a lélekre.
Ügyeljetek a szeretet érzésére, mert, ha a szív nem melegszik fel a tiszta imától, félő, hogy a szeretet testivé és természetellenessé válik, aminek eredményeként az értelem elsötétül és a szív elhamvad.
Naponta meg kell vizsgálnunk magunkat, nem szakadt-e szeretetünk el a Krisztushoz fűződő közös szeretetünk kötelékétől, nem szűnt-e meg az Úr iránti szeretetünk teljességének forrásából feltörni. Aki éberen ügyel arra, hogy a szeretetet tisztán megőrizze, az nem fog a Gonosz csapdáiba esni, amely abban áll, hogy fokozatosan átalakítja a keresztényi szeretetet közönséges, érzelmes szeretetté.
A TISZTÁNLÁTÁS
Ügyeljetek arra, hogy legyen bennetek tisztánlátás és okosság mindenben. Kerüljetek mindennemű szélsőséget. Α szigornak az erény mértékéhez kell igazodnia. Aki még nem tett szert nagy erényekre, és a tökéletesekkel együtt akar küzdeni, szigorú módon akar élni, ahogy a szent aszkéták élnek, azt kockáztatja, hogy a fennhéjázás rabjává válik és elbukik. Haladjatok tehát tisztánlátással és testeteket ne gyöngítsétek el, ne állítsátok túlzott nehézségek elé. Ne feledjétek, a testi aszkézis egyetlen célja, hogy a lelket segítse tökéletessé válni.  Ennek módja elsősorban a lélek harca.
Ne feszítsétek tehát a húrt a szükségesnél jobban. Tudnotok kell, hogy Istent nem lehet kényszeríteni adományaira. Akkor ad, amikor ő akar. Amit tőle kapunk, isteni könyörületéből, ingyen kapjuk.
Ne célozzatok túl magasra, túlzott aszkézist vállalva magatokra, ha nem rendelkeztek még erényekkel, mert enélkül fennáll a veszélye, hogy eltévelyedtek a gőg és a merészség következtében. Aki isteni adományok elnyerésére és magas szemlélődésekre törekszik, de még szenvedélyek uralják, az esztelen, felfuvalkodott és tévelyeg. Legelőször is a megtisztulásáért kell küzdenie, minden erejével. Akik megtisztultak szenvedélyeiktől, azok jutalomként részesülnek az isteni kegyelem adományaiban, diszkréten, amikor a legkevésbé számítanak rá.
A GŐG
Az értelem gőgje ahhoz a sátáni gőghöz hasonlít, amelyik megtagadja Istent és káromolja a Szentlelket, ezért nagyon nehéz kigyógyulni belőle. Egyfajta mély sötétség ez, amely megakadályozza a lélek szemeit abban, hogy lássák a lélekben lakozó fényt, azt a fényt, amely Istenhez, az alázathoz, a jó utáni vágyhoz vezet.
A szív gőgje ezzel szemben nem a sátáni gőg terméke, ugyanis különféle állapotok és események alakítják: gazdagság, dicsőség, elismerés, lelki vagy fizikai adottságok (felfogóképesség, szépség, erő, ügyesség és más hasonló dolgok). Mindez mély gyökereket ereszt az esztelen emberek agyában, hiúságba esnek, de ettől még nem lesznek ateisták. Gyakran előfordul, hogy az Úr megkönyörül rajtuk, isteni nevelésben részesülnek, hogy kijózanodjanak. A szívük töredelmet érez, felhagy a dicsőség és a hiábavaló dolgok hajhászásával, és végül meggyógyul…
Úgy tűnik, helyes, ha azt mondom, minden lelki figyelmünket arra kell irányítanunk, hogy felkutassuk és semlegesítsük magunkban a gőgöt és annak minden szülöttjét. Ha ettől megszabadulunk, és az alázatot plántáljuk a szívünkbe, akkor minden a miénk lesz. Mert ahol igazi, Krisztus szerinti alázat van, ott egybegyűlik minden más erény, amely Istenhez emel bennünket.
A KERESZTÉNY NEMESSÉG
A keresztényeknek szentségre és tökéletességre kell törekedniük az Úr parancsolata szerint. A tökéletesség és a szentség először mélyen bevésődik a keresztény ember lelkébe, majd átitatja gondolatait, vágyait, szavait és tetteit. Így Isten kegyelme, amely betölti a lelket, kiárad az ember egész jellemére.
A keresztény embernek mindenkivel szemben nemesen kell viselkednie. Szavainak és tetteinek a Szentlélek kegyelmét kell árasztaniuk, amely a lelkében lakozik, hogy tanúskodjék keresztény életmódjáról, és az emberek dicsőítsék Isten nevét.
Aki a szavaiban mértékletes, a tetteiben is mértékletes. Aki ügyel arra, amit mond, a cselekedeteire is ügyel, amelyeket véghez vinni készül; soha nem lépi túl a jó és erényes viselkedés határait.
A keresztény ember szavait gyöngédség és nemesség jellemzi. Ez az, ami szeretetet szül, békét és örömet hoz. A haszontalan szavak ellenben gyűlöletet, ellenségeskedést, bánatot, veszekedést, mindenféle zavart és háborúságot szülnek.
Legyünk tehát mindig nemesek! Sértő szavak soha ne hagyják el ajkunkat, olyanok, amelyeket Isten kegyelme nem ízesített meg, hanem minden szavunkat töltse el kegyelem, jóság, legyenek olyanok, amelyek Krisztus szerinti nemességről és jó lelki műveltségről tanúskodnak.
A DICSŐÍTÉS
A keresztény ember kötelessége, hogy mind testével, mind pedig lelkével Istent dicsőítse. Egyébként mindkettő Istenhez tartozik, ezért nincs joga sem megbecsteleníteni sem megrontani, hanem nagy hálaadással kell vele bánnia, mint ami szent és Istennek szentelt
Aki nem felejti el, hogy teste és lelke Istenhez tartozik, áhítattal és egyfajta misztikus félelemmel viszonyul mindkettőhöz, ez hozzájárul ahhoz, hogy tisztán és szeplőtelenül óvja meg minden szennyfolttól, és állandó közösségben legyen Azzal, aki megszenteli és megerősíti.
Az ember akkor dicsőíti először Istent testével és lelkével, amikor megemlékezik arról, hogy Isten által megszentelést nyert és egyesült vele, másodszor akkor, amikor saját akaratát Istenéhez igazítja, hogy cselekedetei mindig megfeleljenek az Ő jóságos, neki tetsző és tökéletes akaratának. Az ilyen ember nem magáért, hanem Istenért él. Isten országáért dolgozik a földön. Mindenben Istent dicsőíti, szavaival és tetteivel. Cselekedetei, amelyek embertársai javára válnak, Isten nevének dicsőítésére adnak okot. Élete, amely ragyog az isteni világosságtól, világít, mint a vakító fény. Így lesz életmódja Istenhez vezető út azok számára, akik még nem ismerték meg őt.

(Forrás: A horopószi Szent Paraklétosz monostor; közzéteszi: http://vatopaidi.wordpress.com)

A horopószi Szent Paraklétosz monostor (Attika)