Mielőtt az Úr Imája kéréseinek tanulmányozásába fognánk, idézzük fel azokat a részeket a Szentírásból, a teljesség igénye nélkül, amelyek az Úr Jézusról és az imáról szólnak. A mi Urunk szeretett félrevonulni és csendben, magányosan, imádságos közösségben lenni mennyei Atyjával. Erről tanúskodik az első kenyérszaporításról szóló történet:
Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magányosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. (Mt 14,23)
Krisztus követőjének legelső, napi lelki tápláléka, erőforrása, hogy Istent keresse az ő országában, és Isten igazságát a Szentírásban és az Egyház tanításában:
Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. (Mt 6,31-33)
Az imára, az Istennel való imádságos közösségre kaptunk elhívást. Arra, hogy a templom falain túl, környező világunkban is jelenvalóvá tegyük Istennek a templomban megjelent országát, életünk, munkánk során mindenben Isten igazságosságához ragaszkodjunk, határoljuk el magunkat minden igazságtalanságtól, bárhol üti is fel a fejét. Ha minél többen csatlakoznak ehhez, minden más, amit az emberek oly buzgón keresnek, különösebb erőfeszítés nélkül megvalósul. Erre tanít a tapasztalat és erre tanít a Szentírás. A jólét nem a világi érdekekért való küzdelmek gyümölcse, hanem mindenekelőtt az emberek között megszülető, igaz hitből fakadó szellemi és erkölcsi igazságé:
Az igazságosság magasra emeli a nemzetet, de a bűnök lealacsonyítják a törzseket. (LXX, Péld 14,34)
Térjünk vissza a „magányhoz”. Az Atyák azt tanítják, ha azt akarjuk, senki se zavarjon bennünket, amikor Istennel szeretnénk lenni, vonuljunk el olyan helyre, ahol nem zavarhatnak meg. Ezért mondja az Úr:
„Te, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.” (Mt 6,6)
Nagy Szent Arszeniosz
Ám ha ez nem lehetséges, rád kopognak, segítséget kérnek, vagy bármi más kéréssel fordulnak hozzád, hagyd félbe az imát, mert a szeretet parancsa fölötte áll az imádság parancsának. A lelki egészség jele, ha keressük és szeretjük magányt az imádság céljára! Ám az is, ha a testvérek imádságos közösségét keressük, szívesen vagyunk velük, jól érezzük magunkat közöttük. A lélek gyöngeségére, olykor betegségére utal, ha így szólunk: „Én kerülöm az embereket, csak egyedül szeretek lenni.” Kivéve, ha maga Isten utasítja erre az életmódra az embert. Mint például Nagy Szent Arszenioszt, akit egy alkalommal így szólított meg: „Menekülj az emberektől, és üdvözülni fogsz!” Mindazonáltal Szent Arszeniosz soha nem feledkezett meg arról, hogy látogatóiért, akiket jórészt nem is fogadott, imádkozzon és böjtöljön! Ez pedig többet ért számukra, mintha fogadta volna őket! Vagy gondoljunk az „egészen fekete” Etióp Mózesre, aki alázatból vezette félre hozzá, a „szenthez” tartó előkelő látogatókat.
Urunk a Tábor-hegyre is imádkozni ment, ahol a tanítványok szeme láttára „elváltozott, arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény” (Mt 17,2). Ám a hegyen éppen a közösségi ima gyakorlására tanította apostolait, hogy ne akárkivel, hanem csak azokkal keressék együtt Istent az imában, akikkel egy a hitük:
E beszédek elhangzása után mintegy nyolc nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment a hegyre imádkozni. (Lk 9,28)
Urunk mindent értünk és okulásunkra tett. Megtanított arra, hogy a fontos döntések előtt imádkozni kell. Az egész éjjelt imádságban töltötte, mielőtt apostolait kiválasztotta:
Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak. (Lk 6,12-13)
Nemcsak a fontos döntések előtt kell imádkozni, hanem mindig:
“Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,5)
Pál apostol ezt írja:
Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek általa! (Kol 3,17)
A Miatyánk megtanítása előtt is imádkozni látták a tanítványok az Urat, és ahogyan imádkozott, olyan hatást gyakorolt rájuk, hogy elfogta őket vágy, és megkérték, tanítsa meg őket is imádkozni:
Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” (Lk 11,1)
Jól emlékszem, hogyan imádkozott az oltárban lelkiatyám. Arra is, hogyan imádkozott az essexi Keresztelő Szent János monostor fiatal papja, aki több alkalommal is szolgált templomunkban. Ma is előttem van, milyen áhítattal és töredelemmel szolgált a Vatopedi monostor fiatal papja 2009-ben, a katholikonban, a szent liturgián. Úgy, ahogyan az atyák tanítják a Filokáliában:
„Valahányszor imádkozol, figyelemmel és töredelmes szívvel imádkozzál!”
Urunk arra tanított, nemcsak magunkért, másokért is imádkoznunk kell.
Szenvedése előtt hosszasan imádkozott apostolaiért, sőt mindazokért, akik az ő szavukra hinni fognak benne. Így érettünk is. Ezt örökítette meg János evangélista a „főpapi imában”:
„Megismertettem nevedet az emberekkel, akiket a világból nekem adtál. Ők a tieid voltak, és nekem adtad őket, s ők megtartották a te szavadat. Most már megtudták, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van, mert az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik; ők elfogadták, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid. Mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek.
Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Közöltem velük igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból.
Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban.
De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél.
Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt.
Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.” (Jn 17,.6-26)
Az ima meghallgatásának egyik legfontosabb feltétele az állhatatosság:
Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Vagy ki az közületek, aki, ha a fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, talán kígyót ad neki? Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt? (Mt 7,7-11)
Ám az állhatatosság mellett további feltételei is vannak, hogy imádságunk meghallgatást nyerjen: Először is a „meghallgatás meghallgatást kíván”. Ezt a vakon született embertől tudjuk, akinek az Úr visszaadta szeme világát:
Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. (Jn 9,31)
A második feltétel a megbocsátás:
„Amikor azonban felálltok, hogy imádkozzatok, bocsássátok meg, ha valami sérelmetek van valaki ellen, hogy a ti Atyátok is, aki a mennyekben van, megbocsássa nektek vétkeiteket.” (Mk 11,25)
A harmadik, közösségi feltétel a teljes egyetértés az imádkozók között:
„Bizony, mondom nektek: ha a földön ketten egyetértésben kérnek valamit, bármi legyen is az, megkapják Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19-20)
„Egyetértés” az igaz keresztény hitben, és az ebből fakadó igaz keresztény életben. Urunk elsősorban ennek a két-három fős közösségnek ígéri, hogy „ott lesz közöttük”.
I. T.